Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai fórum a modern sebkezelésről

Gyakorlati szemléletű előadást tartott Lengyel Dóra diplomás ápoló, valamint Dr. Mérai András alezredes 2022.március 23-án. Az MH Egészségügyi Központ szakemberei által, a Szanatórium utcai telephelyen megrendezett szakmai műhely az első alkalma volt egy jövőbemutató programnak, amely során a telephely, illetve az intézmény dolgozói lehetőséget kapnak különböző szakmai egyeztetésekre, valamint ismereteik közös bővítésére.

4_jav

A betegellátás színvonalának javítása érdekében szervezett fórumon Lengyel Dóra bemutatta a korszerű kötszereket, azok alkalmazási módszereit esettanulmányok szemléltetésével.

Ezt követően, Dr. Mérai András alezredes, a Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa  a lézerterápia szerepéről beszélt a dolgozóknak, ismertetve a telephelyen jelenleg használt Safe Laser készüléket, amely alkalmazásával a krónikus sebek (nyomási fekély, műtéti sebek) kezelésében érnek el szép sikereket.

2022. március 24.

Legfrissebb hírek
    Honvédkórházért Közhasznú Alapítvány
    1%_felhívás
    ESZA