Papírvágóra is szükség lehet

Ami a jogelőd intézmények történetének kutatását illeti, Pogányné dr. Rózsa Gabriella egészen ritka forrásanyagokkal ismerkedett meg a munka során. „Természetesen nem Times New Roman betűtípussal írt, mai katonai levelekkel dolgozom, hanem 18–19. századi iratokkal, kéziratos dokumentumokkal. Mivel a kórház a császári sereghez tartozott, és az Osztrák-Magyar Monarchia idején is a közös hadseregé volt, az iratok többsége német, egy-két latin, a 19. században, elvétve akad már a papírok között néhány magyar nyelvű. Bizonyos iratokat, forrásokat több mint kétszáz éve senki sem olvasott el. Ilyen volt például a katonaorvos-képzésben híres bécsi József Akadémia szabályzata, amelyen még az ívpapír lapjai is egyben voltak. Ezért aztán udvariasan kértem egy papírvágót, és felvágtam a lapokat, hogy meg tudjam nézni, mi van bennük” – idézi fel. A szóban forgó dokumentumok a mostani katona-egészségügy számára természetesen nagyon kevés aktuális vagy a gyakorlatban felhasználható információt rejtenek, történeti összehasonlításban azonban szolgálnak érdekességekkel. „Érdekes például, hogy 1850-ben, a helyőrségi kórházi rang rendeleti megfogalmazásában már benne volt: mozgósítás esetén bizonyos régiók tábori kórházi ellátását úgy az egészségügyi szakanyagok, mint a személyi állomány tekintetében is biztosítaniuk kell az intézményeknek” – mondja Pogányné dr. Rózsa Gabriella. „Ez a megközelítés egyáltalán nem áll messze a NATO-ban alkalmazott koncepciótól a ROLE 1, ROLE 2 stb.szintekkel. A nagy kórházaknak biztosítaniuk kellett, hogy hadműveleti területen vagy természeti katasztrófa esetén mobil, kisegítő kórházakat lehessen létrehozni. A jelenlegi világjárvány idején logikájában hasonló elvek alapján építették fel a Szent László és a Heim Pál Kórházak kertjében a katonai sátorkórházakat. Ma már természetesen sokkal frissebb a technika és az orvosi tudás, de összességében a katona-egészségügy működésében állandó ez a szerep. ” Az 1800-as évek szabályzatai, rendelkezései természetesen számos szakmai kihívást támasztanak. „Az említett 1850-es rendelet mondta ki például, hogy a helyőrségi könyvtárakban orvosi szakkönyvtárnak is lennie kell” – mond újabb példát Pogányné dr. Rózsa Gabriella. „Ez a későbbi katonai építési szabályzatokba is bekerült. A legfelső szinten határozták meg, milyen szakkönyveket kell beszerezni, de a listák adatközlése sokszor nem egyértelmű. Az ajánlott szakkönyvek között például szerepel a Bock-féle igazságügyi orvostani kézikönyv 1850-ből. Csak éppen két Bock – apa és fia – is ezen a területen alkotott. Egy teljes napom ment rá, mire kinyomoztam, hogy a lista valójában az ifjabbik Bock doktor által apja műve alapján írt opusza harmadik kiadásának beszerzését tette kötelezővé. Persze az efféle zavaros ügyek kibogozása nagyon inspiráló feladat. Az is, amikor bizonyos kétszáz évvel ezelőtti kézírások alapján hirtelen az ember első látásra nemhogy azt nem tudja megállapítani, milyen nyelvű az adott szöveg, de még azt sem feltétlenül, fejtetőn áll-e a papír. ” A már leadott és szintén a Honvédkórház korai, XIX. századi históriáját illusztráló Pillanatkép a „pesti helyőrségi főkórház”-ról. Az 1856-os felülvizsgálat tanulságai jelenleg elbírálás alatt áll, a Források és adalékok a katonai kórházi könyvtárak történetéhez. Rendeletek és levéltári iratok tanulságai pedig az Orvosi Könyvtárak számára készül.