Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez
Vakcina előregisztráció

Felhívás

Tájékoztatás az Astra-Zeneca oltásra érkezőknek

2021. márc. 4. 15:29:44

Fontos tudnivalók az oltás folyamatáról. Letölthető Hozzájárulási nyilatkozat.

Részletek

A nagy durranás

2014. november 23., vasárnap 7:09

Közel 500 katona részvételével hajtotta végre a vezérkar főnök által elrendelt féléves lövészetet, és menetgyakorlatot novemberben az MH Egészségügyi Központ állománya.

1609150917

A klasszikus „lőkik komplex” keretében gyakorlásra kerültek a lőgyakorlatok eredményes végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges fegyverkezelési alapfogások, mint a tárak megtöltése, a fegyverek tűzkésszé tétele, illetve a fegyverek részleges szét-és összeszerelése. Mindkét lőfeladatot az állomány eredményesen végrehajtotta, köztük jó néhány kiemelkedő teljesítménnyel. Javult a lőkiképzés komplex foglalkozás hatékonysága ezért az állomány lőkészsége és a fegyverkezelés színvonala is emelkedett.

1609150917

A lövészetet követően – a teljesen átlagos időjárási körülmények között – vágott neki a csapat a 6 km-nek. A már sztenderd pályának mondható menetvonalon 3 fő célkitűzés volt tapasztalható. Volt, aki a lelkes végrehajtást, volt, aki a tavaszi eredményének megjavítását, tartotta szem előtt, de többen a „pályacsúcs” megdöntésére vállalkoztak.

1609150918

A menetgyakorlat ismét a vártnál jóval jobban sikerült, a tavaszi legjobb idő 44’ volt, az őszi végrehajtás során már 10 fő volt 44 percen belül. 2 fő 37 perc alatt teljesítette a távot. A kiképzésért felelős szakemberek már tervezik a tavaszi foglalkozást, melyen reméljük, tovább javulnak eredményeink.

1609150918
KAESZA