Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez
Vakcina előregisztráció

Felhívás

Tájékoztatás az Astra-Zeneca oltásra érkezőknek

2021. márc. 4. 15:29:44

Fontos tudnivalók az oltás folyamatáról. Letölthető Hozzájárulási nyilatkozat.

Részletek

A lélek orvoslása – Ökumenikus kápolnaavatás a Honvédkórházban

2012. szeptember 26., szerda 11:15

„Az ember, a hozzánk forduló beteg test és lélek egysége, tehát nem elég a test orvoslása: a lélek bajait is orvosolni kell”- fogalmazott Dr. Schandl László orvos dandártábornok az MH Honvédkórház Isteni Irgalmasság Ökumenikus Kápolna átadásának ünnepségén.

Megáldásra és átadásra került az MH Honvédkórház Isteni Irgalmasság Ökumenikus Kápolnája szeptember 19-én este. Az ország legnagyobb kórházai közé tarozó Honvédkórházban mindezidáig nem nyílt lehetőségük az itt gyógyulást keresőknek sem az itt dolgozóknak, sem az ide betérő látogatóknak, hogy lélekben is támaszt találjanak az élet nehézségeinek elviseléséhez. A lelki támasz igénye és segítségül hívása nem mond ellent a modern orvostudománynak. A kórház esetében az ilyen hitéleti tér megvalósítása a korábbi szellemi-szakmai örökség továbbvitelének is tekinthető, hiszen a jogelődök közé tartozók – a régi Honvédkórház, a MÁV Kórház, az OGYK – is rendelkeztek ezzel. A kápolna belső falfelületeit a korábbi Szabolcs utcai kórházból származó kerámia reliefek díszítik, melyek V. Majzik Mária nemzetközi hírű képzőművész munkái.
1609150626
Az átadó ünnepségen Dr. Schandl László orvos dandártábornok köszöntőjében hangsúlyozta: „Egy baleset, egy betegség, netán a szeretteink fájdalma, betegsége feletti tehetetlenségünk mindig szembesít minket emberi mivoltunk törékenységével, az emberi élet múlandóságával, mennyire rászorulunk a teremtő Isten irgalmasságára. ”Szavait a tábori lelkészi szolgálat vezetőinek beszéde és áldása követett, melyet jelenlétével és tárgyi adományaival megtisztelt Dékány Árpád Sixtus OCist ciszterci szerzetes, a Zirci Ciszterci Apátság apátja. „Egy lelki kórház a testi kórházban” mondta az ünnepség záróbeszédében Dr. Simicskó István a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, megemlítve, hogy a kápolna mérete nem túl nagy, jelentősége viszont annál nagyobb. Hiszen egy olyan alkotás, amelyre büszke lehet mindaz, aki közreműködött a létrehozásában, és büszke lehet rá a Honvédkórház is. Az a szeretet, ami innen sugárzik, mindenkire kihatással lesz az intézményben, akár beteg, akár dolgozó.
1609150626
Az MH Honvédkórház Isteni Irgalmasság Ökumenikus Kápolna ajtaja szeptember 20-tól nyitva áll a betérők számára. Fotó: Honvedkórhaz archív – honvedelem.hu
KAESZA