Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez
Vakcina előregisztráció

Felhívás

Tájékoztatás az Astra-Zeneca oltás elhalasztásáról

2021. márc. 5. 13:00:50

Tájékoztatjuk az érintett lakosokat, hogy az Operatív Törzs döntése szerint március 6-7-én az Astra-Zeneca oltás elmarad. Az oltás új időpontjáról központi értesítést fognak kapni. Kérjük megértésüket!

Részletek

„A jó sebész már sok mindent látott”

2017. augusztus 18., péntek 9:15

A megbeszélt időpontban találkozunk. Elnézést kér, de „tényleg csak néhány perce” van rám, két, előre nem tervezett műtétet kell még elvégeznie ezen a délelőttön. Így hát rögtön a közepébe vágunk... Dr. Fekete László orvos alezredessel, a Honvédkórház I-es számú Sebészeti Osztályának megbízott osztályvezető főorvosával a sebészek munkájáról és az általa vezetett részlegről beszélgettünk.

1609151368

„Közhely, de igaz, a belgyógyászat mellett a sebészet a legősibb gyógyító szakmák egyike. Emellett az is közös a két tudományágban, hogy számos, ma már különálló diszciplina fejlődött ki belőlük, ha csak az utóbbit nézzük, a sebészetből vált ki például az érsebészet, az urológiai sebészet vagy éppen a plasztikai sebészet” – kezdi a főorvos, akitől megtudjuk, hogy a Honvédkórház mindkét telephelyén működik egy-egy sebészeti osztály.


A Róbert Károly körúti telephelyen található I-es számú Sebészeti Osztályon összesen 40 ágyon gyógyítanak. „Jól tudjuk, hogy ez nem túl sok, így az ágyak kihasználtsága szinte mindig maximális. Rengeteg beteget látunk el, igényjogosultakat és az ellátási területünkhöz tartozókat egyaránt” – emeli ki dr. Fekete László, hozzátéve: ha „abszolút értékben” vesszük az osztályon dolgozó orvosok létszámát, akkor az talán megfelelő, ám a korfa sajnos torzult. Ez azt jelenti, hogy a szakorvosok nagy része már az idősebb generáció tagja; fiatal szakorvosból mindössze egy dolgozik az osztályon. Szerencsére számos rezidens tanulja az osztályon a szakmát, így néhány éven belül talán rendeződhet ez a mostani eltolódás – véli a főorvos.
1609151369
Egynapos beavatkozások

Megtudjuk: a kórház keretén belül működik az úgynevezett „egynapos sebészeti részleg”, ahol az erre az ellátási formára alkalmas műtéteket végzik el. Ez lehetőséget nyújt számunkra, hogy a sebészeti profilba tartozó beavatkozások egy része az egynapos sebészet keretein belül történjen meg. „Egynapos sebészeten azt értjük, hogy a beteg a műtétet követő 24 órán belül, néhány órás megfigyelést követően, panaszmentesség esetén kísérővel elhagyhatja az intézményt. A további kötözések, kontrollvizsgálatok már ambulanciánkon történhetnek. Így a többnapos ápolási idő pár órára lerövidülhet. Ennek a betegellátási módnak szigorú szakmai, szociális, és további törvényileg szabályozott feltételei vannak” – foglalja össze dr. Fekete László, hozzátéve: mindezek érdekében az aneszteziológus olyan eljárást választ a műtéti érzéstelenítéshez – altatás esetén is -, amely rövid időn belül kiürül a beteg szervezetéből, s nincsen több órán keresztül visszamaradó hatása.
1609151369
A sebészeti betegek rövid ápolási idővel járó másik formája az úgynevezett „overnight” ellátás, vagyis amikor a beteg a műtéti beavatkozást követően egy éjszakát még a kórházban tölt, megfigyelés alatt áll, majd panaszmentesség esetén másnap délelőtt kontrollt követően eltávozhat az intézményből. Ennek a gyakorlata a Honvédkórházban még nem alakult ki, a tervezés fázisában van.

„A kórház Központi Műtőjében végezzük a komolyabb előkészítéssel járó, időigényes és esetenként intenzív terápiás hátteret igénylő beavatkozásokat, havi szinten mintegy 160–180 operációt. Ehhez kapcsolódik az egynapos sebészet keretein belül elvégzett mintegy 20–25 beteg műtéti megoldása” – mondja a főorvos, akitől megtudjuk azt is, hogy az egynapos és az egyéjszakás sebészet keretében a minimál invazív úton, illetve laparoszkóposan végezhető operációk, azaz lágyék és hasfali sérv, epehólyag-kövesség, valamint végbéltáji betegségek műtéti megoldásai jöhetnek szóba.

1609151369

Változó arány


„Az I-es számú Sebészeti Osztályon az elmúlt években jelentősen megváltozott az akut és az elektív, azaz az előre tervezhető műtétek aránya” – mondja dr. Fekete László. Mindez abból következik, hogy a Honvédkórház a főváros (ha nem az egész ország) egyik legnagyobb Sürgősségi Betegellátó Centrumát működteti, és a sebészetre kerülő betegek jelentős része innen érkezik. „Vagyis az esetek többsége akut, azaz előre nem tervezhető, ellátásukra nem lehet felkészülni. Az ellátást végző sebésznek ilyen esetekben jól kell ismernie az elektív ellátás elemeit, mert ezeket kombinálva lehet eljutni a beteg számára legmegfelelőbb megoldáshoz” – mondja a főorvos, aki szerint „a jó sebész már sok mindent látott, és jól tudja kombinálni a különböző műtéti technikákat”.
1609151369
„Nagyon sok az akut beteg. Az élet szüli ezeket a helyzeteket, a megoldást viszont nekünk kell megtalálni. Ez a nehézsége ennek a szakmának, de egyben ez a szépsége is” - emeli ki, hozzátéve: a nagy esetszám azt is jelenti, hogy a szakorvosok mellett dolgozó rezidenseknek „bőven van lehetőségük arra, hogy »kitanulják a sebészmesterséget«. Az osztály ilyen szempontból egy nagyon jó tanműhely.” Az osztályról szólva a főorvos elmondja azt is, hogy az orvosi karból napi 2-3 kolléga a különböző profilú (általános sebészet, emlő, coloproktológia és diabéteszes láb) szakambulancián lát el betegeket, az esetszám naponta elérheti akár a 60-70 főt is. „Ezt a maximális fordulatszámot persze lehetetlen volna elérni, tartani és mindennap megismételni egy szakmailag felkészült, összeszokott, lelkiismeretes szakdolgozói gárda nélkül. Hiszen ők azok, akik az ellátás minden percében a betegek mellett vannak. Ezúton is kiemelt köszönet illeti őket” – hangsúlyozza dr. Fekete László.
1609151369
Mit hoz a jövő?

A főorvos az osztály jövőjével kapcsolatban megjegyzi: tervezik a laparoszkópos úton végezhető műtétek, a minimál invazív sebészet kiteljesítését, ami nagy kihívást, folyamatos tanulást is jelent egyben. Dr. Fekete László kiemelt figyelmet fordít a tudományos tevékenység emelt szinten való folytatására.

Az osztályon jelenleg ketten rendelkeznek PhD-fokozattal. A szakorvosjelöltek és a rezidensek nagy száma azonban lehetőséget kínál újabb tudományos munkák megjelenésére. A tág szakterületük három ágán folyik jelentős kutatómunka: krónikus sebkezelés extracorporalis lökéshullámmal, electro-gastro-intestinogram (EGIG), emlődaganatok sebészeti kezelésének összekapcsolása rekonstrukcióval.

Mindemellett hosszú távú cél az is, hogy a Honvédkórház Sebészeti Osztálya III-as progresszivitási szintre emelkedjen.
1609151369

Forrás: honvedelem.hu

Szerző: Szűcs László

Fotó: a szerző felvételei

KAESZA