Kereső
   
 





 

     FŐIGAZGATÓI KINEVEZÉS

A Köztársasági Elnök Dr. Schandl László orvos ezredest augusztus 20. alkalmából dandártábornokká, egyidejűleg a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ főigazgatói beosztásába kinevezte.

     ÚJ SZOLGÁLTATÁSI PÁLYÁZAT

A Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ nyílt pályázat keretében 2011. július 15-tól - 2013. július 14-ig terjedő határozott időtartamra – legfeljebb azonban a tárca vagyonkezelői jogának fennállásáig – „Bérleti Szerződés” keretében, bérbe kívánja adni a Magyar Állam tulajdonában, a Honvédelmi Minisztérium (1055 Budapest, Balaton u. 7-11.) vagyonkezelésében, és a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ használatában lévő alábbi ingatlant, „MANÍKŰR – PEDIKŰR” tevékenység céljára történő hasznosítás érdekében.

Letölthető dokumentumok:

     TISZTELGÉS A HONVÉDEK ELŐTT

Május 19-én köszöntötte a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ állománya Buda vár visszafoglalásának 162. évfordulóját. Az ünnepségen résztvevők megemlékeztek a történelmi idők és napjaink katonái – gyakran életüket is feláldozó – helytállásáról. Szomorú aktualitást adott a hősi halált halt katonákra emlékezés perceinek, hogy kedden Afganisztánban, szolgálatteljesítés közben életet vesztette két fiatal honfitársunk. A rendezvény az irántuk érzet tisztelet és gyász kifejezéseként a résztvevők egy perces felállásával kezdődött.

     KÓRHÁZIGAZGATÓK VIZITJE

Az EU magyar elnökség apropójából került sor az „eHealth 2011 konferencia” megrendezésére, amelynek keretében Magyarországra látogatott francia és svájci kórházigazgatókból álló delegáció. A jeles csoport kérése volt, hogy szeretnének egy innovatív egészségügyi intézményt meglátogatni. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központot ajánlotta, mint az ország egyik európai színvonalú technológiával rendelkező egészségügyi komplexumát.

     ÁPOLÓK NEMZETKÖZI NAPJA

A világon minden évben május 12-én ünneplik az Ápolók Nemzetközi Napját. Ennek tiszteletére a Honvédkórház 13-án rendezte meg a IV. Szakdolgozói Tudományos Napot. A megnyitó előadásra felkért Dr. Papp György professzor úr az ápolás történeti áttekintésével művészien, szívet melegítően emelte ki az ápolásszakma jelentőségét, helyét, szerepét, fontosságát a gyógyítás folyamatában.

     TÁJÉKOZTATÓ SZAKSZERVEZETEKNEK

2011. május 12-én a kórház vezetői tájékoztatták az intézetben tagsággal rendelkező érdekképviseleti szervezetek vezetőit az elmúlt bő fél év történéseiről, sikerekről, gondokról. Dr. Svéd László nyugállományú altábornagy, a főigazgató megbízott általános helyettese köszöntötte a megjelenteket a menedzsment nevében. Minden részletre kiterjedő információ-csokrot „nyújtott át” a szakszervezeti vezetőknek. Szó volt a betegellátás eredményeiről, gondjairól, a finanszírozás anomáliáiról, az adósságállományról, a jelenleg folyó szervezési előkészítő munkákról, stratégiai tervekről.

     INTERDISZCIPLINÁRIS STROKE KONGRESSZUS

Hagyományteremtő radiológus-neurológus interdiszciplináris kongresszus zajlott 160 jelentkező résztvételével a Honvédkórház- Állami Egészségügyi Központban május 6-án. A Központi Radiológiai Diagnosztika Osztály kezdeményezte rendezvény a Neurológiai Osztállyal közösen valósult meg.

     Honvédkórház HÉMORI II. Szakmai Napja

A Szakmai Nap 2011. április 15-én a Honvédkórház Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetében immár második alkalommal került megrendezésre.
Az előadásokat az „Utak, kapcsolatok, lehetőségek - együttműködés az aktív osztályok a rehabilitációs és krónikus ellátás között” és a „Szakdolgozói kihívások és érdekességek a mindennapi tevékenységek végzése során” témák köré csoportosítottuk.

     A SÉRÜLÉSTŐL A MŰTŐASZTALIG

A sérülés helyétől a műtőasztalig hosszú az út, de rendkívül kevés az idő! Ennek az időnek a hatékony kitöltése életeket menthet! A Honvédkórház a sürgősségi betegellátásban igen jó lehetőség- és feltételrendszerrel, fogadókészséggel és elhivatottsággal, ellenben mindössze néhány év gyakorlati tapasztalattal rendelkezik A konferencia szervezői feltételezték – és feltevésük fényesen igazolódott – hogy a 10 millió lakosú London, húsz év alatt kialakított és ma már rendkívül olajozottan működő sürgősségi sérültellátási gyakorlatának megismerése jól hasznosítható hazai viszonyok között.

     LÁTOGATÁSI TILALOM FELOLDÁSA

Tájékoztatjuk kedves betegeinket és hozzátartozóikat, hogy az influenzaszerű megbetegedések visszaszorulása miatt a Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézetben a korábban elrendelt látogatási tilalom megszűnt.

     48-AS HŐSÖKRE EMLÉKEZVE

A négynapos ünnep miatt kissé szokatlanul korán, március 10-én köszöntötte kórházunk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóját. A katonai külsőségeket sem nélkülöző rendezvény a csapatzászló, majd az elnökség bevonulásával kezdődött. A honvédelmi minisztériumot Márki Gábor védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár képviselte. Az elnökségben helyet foglalt Dr. Németh András orvos dandártábornok, a HVK Egészségügyi Csoportfőnöke is.

     NEHÉZ ÉV ÁLL MÖGÖTTÜNK…

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ 9-én megtartott 2010. évet értékelő, 2011. feladatait meghatározó értekezlete objektíven és reálisan tükrözte azt a heroikus küzdelmet, amelyet az intézet dolgozói vívtak az elmúlt esztendőben az eddig megszokott betegellátási szint biztosításában. Az értekezleten a fenntartó honvédelmi minisztérium vezetését Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke és Márki Gábor a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár képviselte.

     EGYEDÜLÁLLÓ KÉPESSÉG – KÜLÖNLEGES NŐNAPI PROGRAM

Radiológusaink nem véletlenül időzítették a nemzetközi nőnapra azt a média nyilvános konferenciát, amely a mell vizsgálatok speciális lehetőségét mutatta be. Az országban egyedül a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ rendelkezik e különleges műszerrel és a használatához szükséges szakmai tudással, amely az általános szűrő- és mammográfiás vizsgálatok alkalmával talált, de nem tapintható és ultrahanggal sem látható elváltozások feltérképezését, szövettani mintavételét teszi lehetővé.

     LÁTOGATÁSI TILALOM ÉS KORLÁTOZÁS

  1. A Honvédkórház orvosigazgatója Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézetben a térségben bekövetkezett influenzaszerű megbetegedések járványos előfordulása miatt   teljes körű látogatási tilalmat rendelt el!
  2. A lakosság körében észlelt influenza aktivitás emelkedése miatt, a járvány kiterjedésének megelőzése érdekében az orvosigazgató látogatás korlátozását rendelte el. Az intézkedés hatálya kiterjed a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály, valamint a Szülészet-nőgyógyászati Osztály és PIC szervezeti egységeire.

     MIT KELL TUDNI A PROTÉZIS MŰTÉTEKRŐL?

A betegtájékoztatás új formája valósult meg kórházunkban. A módszert néhány nyugati országban már rendszeresen művelik, azonban – ismereteink szerint – hazánkban még sehol nem alkalmazták. A traumatológiai osztály vezetőjének kezdeményezésére megtartott találkozóra 70 térd-, illetve csípőprotézis műtétre váró betegünket hívta meg az osztály. A rendkívül nagy érdeklődés mellett megtartott konzultatív tájékoztatót Dr. Schandl László orvos ezredes, megbízott főigazgató nyitotta meg, majd Dr. Bazsó Péter orvosigazgató rövid felszólalásában beszélt a kétféle beavatkozás műtéti számairól, és kitért a várólisták kórházunktól független okok miatti kényszerű voltára.

     HÍRLEVÉL IV. évfolyam 2. szám (2010)

A tartalomból: Emlékezzünk * Szakmai programok * Csapatzászló és Kiválósági díj * Tudomány ünnepe 2010. * Az év néhol görbe tükre... * Így dolgoznak a kórházi szociális munkások * Szakmai és katonai delegációk * Sportsikerek * Bajban ismerszik meg...

Letölthető dokumentumok:

     ADOMÁNYÁTADÁS

Kontroll vizsgálatra érkeztek a kórházunk égési részlegére a vörösiszap katasztrófa sérültjei. A gátszakadás napján tíz sérültet szállítottak hozzánk. Műtétjük, kezelésük, ápolásuk heteket, vagy akár több mint egy hónapot vett igénybe. A kórház csak akkor engedte őket el, amikor biztonságos helyre tudtak hazamenni. Az igényes orvosi ellátás és ápolás mellett a kórház munkatársai számos módon segítették a tragédia fizikai és lelki feldolgozását. A betegek szinte családtagokká váltak az itt töltött hetek alatt.

     MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ november 25-i tudományos ülésével csatlakozott – immár negyedik alakalommal – a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett „Tudomány Ünnepe” programsorozathoz.
Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok, megbízott főigazgató megnyitó beszédében utalt a Magyar Tudomány Nap megalakításának történelmi kezdeteire: „185 évvel ezelőtt, 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen a rendek elhatározták a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. Gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára, és ezzel lehetővé tette az Akadémia létrejöttét.  A Magyar Tudósok Világtalálkozóján 1996-ban döntés született arról, hogy minden évben ez a nap lesz a Magyar Tudomány Napja. 2003-ban az országgyűlés törvényben rögzítette, hogy minden év november 3. a Magyar Tudomány ünnepe.”

     EMLÉKEZÉS ’56-RA

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ október 21-én délután tartotta ünnepi állománygyűlését az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulója tiszteletére. A védelmi tárcát Fodor Lajos államtitkár képviselte. A rendezvényen részt vett Dr. Németh András orvos dandártábornok, az MH megbízott egészségügyi csoportfőnöke, a Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ parancsnoka. Az ünnepséget a Honvéd Együttes művészei: Fazakas Júlia, Navratil Andrea és Bocskor Salló Lóránt tették emlékezetessé. Dr. Banai János professzor, a kórház gasztroenterológiai osztály osztályvezető főorvosa beszédében ’56 hazafias és morális hagyatékainak fontosságát hangsúlyozta, kiemelve az igaz emberi értékek: a hazaszeretet, egymás megbecsülése és önzetlen segítése, az emberi tisztesség becsület értékállóságát, amelyek különösen a jelenünkre is jellemző nehéz időszakokban kell, hogy érvényesüljenek. Az ünnepségen köztársasági elnöki és honvédelmi miniszteri kitüntetések és elismerések átadására került sor. A kórház több munkatársa abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az elismerését a központi ünnepségen veheti át.

     ZSEBULTRAHANG

Okóber 20-án ünnepélyes keretek között a honvéd egészségügy mindkét nagy eleme (HEK és Honvédkórház-ÁEK) a világ egyik legkorszerűbb zsebben hordható ultrahang készülékével gazdagodott. „Fontos elkötelezettségünk, hogy közvetlenül segítsünk a Magyar Honvédségnek… a Honvéd Egészségügyi Központtal és az Állami Egészségügyi Központtal történő együttműködés pedig azt biztosítja számunkra, hogy a tapasztalatok, visszajelzések alapján mi is továbbfejleszthetjük eszközeinket.” – mondta Dr. Ascsillán Endre, a GE Egészségügyi Ágazat Közép-Kelet-európai stratégiai és kormányzati kapcsolatok igazgatója.

     ELISMERÉS

Büszkék vagyunk… legalábbis ilyenkor ezt szokták mondani, amikor egy intézet nagy elismerést szerzett dolgozója dicsőségében fürdik. Kórházunk sebésze, Dr. Vörös Attila főorvos, címzetes egyetemi docens a Magyar Sebész Társaság őszi ülésén a sebész társadalom egyik legnagyobb elismerésében részesült. A „Magyar Sebészet Érdemérem” azt a következetes, rendkívül eredményes, sokoldalú, kiemelkedő sebész-orvosi tevékenységet ismeri el, amit kollegánk évtizedeken keresztül – elsősorban a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ egyik elődintézményében, a Szabolcs utcai kórházban – művelt. Ennek eredményeként a világhírű Kiss János-féle nyelőcső iskola meghatározó alakjává és örökösévé vált. Kórházunk büszke arra, hogy Vörös tanár úr a csapat tagja, és utolérhetetlen tapasztalatával segíti a sebészet mindennapi működését és az utódok képzését. Szívből gratulálunk!

     NATO NEMZETI KÉPVISELŐK LÁTOGATÁSA

Varga János vezérőrnagy, a magyar nemzeti katonai képviselő és Bernd HOGREFE dandártábornok, a német nemzeti katonai képviselő vezetésével 2010. szeptember 07-én a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnokságán dolgozó Nemzeti Katonai Képviselők 23 fős delegációja tett látogatást a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központban (a továbbiakban: Honvédkórház).

     ELHUNYT AZ ÉGÉSSZAKMA NAGY ALAKJA

Prof. Dr. Novák János nyugállományú orvos ezredes 2010. augusztus 27-én, életének 82. évében elhunyt. 1952-ben fejezte be az orvosi egyetemet, majd általános orvosi gyakorlatát követően 1959-től a Központi Katonai Kórházban (később Központi Honvédkórházban) dolgozott. Általános sebészeti, traumatológiai, plasztikai sebészeti szakorvosi cí­met szerzett. 1962-ben megbí­zást kapott a kórház égési részlegének megszervezésére, majd vezetésére.  A kórház égési osztálya 1971-ben vált önállóvá, amelynek osztályvezető főorvosává nevezték ki. Két évvel később emellett a kórházparancsnok gyógyí­tó helyettese lett. 1985-től nyugállományba kerüléséig (1990.) MH főszakorvos volt.

     AUGUSZTUS 20. KÖSZÖNTÉSE

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ augusztus 18-án tartotta a hónap kiemelkedő jelentőségű nemzeti ünnepi megemlékezését.

     REZIDENSEK SZÓBELI FELVÉTELIJE

Tájékoztató a rezidensek szóbeli felvételi időbeosztásáról.

     TÁJÉKOZTATÓ REZIDENSEKNEK

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIKRÕL a rendszerbevételi eljárás részeként intézményünkbe jelentkezett rezidensek számára.

     REPÜLÕNAP 2010

A hétvégi nemzetközi repülőnapon kórházunk önálló standon mutatta be az intézmény működését. Plakátjaink, szóró kiadványaink, vetí­tett képeink í­zelí­tőt adtak a hét telephelyen folyó sokrétű, áldozatos munkáról.

     NÉVVÁLTOZÁS

A honvédelmi miniszter 11/2010. számú határozatában a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ) központi költségvetési szerv alapí­tó okiratát a következők szerint módosí­totta:

A költségvetési szerv megnevezése:

Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ
(Honvéd, Rendészeti és Vasút-egészségügyi Központ)

Rövidí­tett megnevezése: Honvédkórház

Angol nyelvű megnevezés:

Military Hospital – State Health Centre

Rövidí­tett angol nyelvű megnevezés: Military Hospital

A módosí­tás 2010. augusztus 2-án, a Hivatalos Értesí­tőben történt kihirdetés napjától hatályos.

 

     SÚLYOS VESZTESÉG ÉRTE KÓRHÁZUNKAT

Elhunyt Prof. Dr. Kiss János (1941 – 2010) Váratlanul bekövetkezett halálával a HM Állami Egészségügyi Központ egyik legkiválóbb munkatársát veszí­tette el.

     CSAPATZÁSZLÓT ÉS KIVÁLÓSÁGI DÍJAT KAPTUNK!

Július 1-jén, Semmelweis Ignác születésnapján ünnepeljük az Egészségügyi Dolgozók Napját. Az idei megemlékezésnek különös hangsúlyt adott, hogy a Köztársasági Elnök csapatzászlót adományozott kórházunknak ezzel is elismerve a pontosan három éve alakult Állami Egészségügyi Központ magas szintű munkáját.

 

     PÉLDÁS ÖSSZEFOGÁS AZ ÁEK-BEN

Nincs még két hete, hogy a HM Állami Egészségügyi Központ adománygyűjtési akcióit hirdetett az árví­zzel leginkább sújtottak megsegí­tésére. Az egyhetes akció során, önkéntes felajánlással 620 ezer forintnyi tartós élelmiszerből, ásványví­zből, tisztálkodási-, tisztí­tó- és fertőtlení­tőszerekből álló adomány gyűlt össze.

 

     EURÓPAI UNIÓS PROGRAM SIKERES ZÁRÁSA

A Learning Hospitals projekt záró nemzetközi találkozója Budapesten került megrendezésre 2010. 06. 10-11-én. A HM Állami Egészségügyi Központ az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) partnereként vett részt. A projekt az Európai Bizottság „Egész Életen át tartó tanulás” programján belül a Grundtvig Tanulási Kapcsolatok finanszí­rozásában valósult meg. Célkitűzés volt a kórházakban zajló betegoktatás fejlesztése, a jól bevált gyakorlatok és tapasztalatok országok közötti kölcsönös megosztása.  

     Dolgozói javaslattételi lap

 

Az űrlap itt letölthető

     UNIÓS pályázat


A Honvédelmi Minisztérium
Állami Egészségügyi Központ Főigazgatójának
Pályázati felhí­vása


a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ,
Rehabilitációs Intézetek, Rehabilitációs és Krónikus Utókezelés,
Krónikus Utókezelő Osztály,
ápoló munkakör ellátására

     MEGHÍVÓ TUDOMÁNYOS ÜLÉSRE

A Magyar Katonai- és Katasztrófaorvostani Társaság 2011. május 25-én 09.00 órai kezdettel, a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ előadótermében tartja soros közgyűlését és tudományos ülését, amelyre minden érdeklődőt tisztelettel meghívnak a szervezők. A program tartalmazza a további információkat és a tudományos ülés tematikáját.

Letölthető dokumentumok:

     SÜRGŐSSÉGI KONFERENCIA 2011. MÁRCIUS 25.

5000.- Ft-os helyszíni regisztrációs lehetőség!

     Vér az alagút végén

Mellkasfűrészelés helyett csak egy kis vágás a combon. 30 perc alatt lezavartak egy főütőércserét az Állami Egészségügyi Központban. Az index.hu filmes riportja a műtétről.

     Gratulálunk!

A HáziPatika.com által meghirdetett  az „Év kórháza” cí­mért való megmérettetés során a lakossági szavazás dobogós helyezést hozott számunkra! Az „infrastruktúra” kategóriában az intézetek infrastrukturális felszereltségét lehetett rangsorolni. Ebben a kategóriában 2. helyezést ért el az Állami Egészségügyi Központ Héví­zi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézete.
Gratulálunk HÉMORI!

 

     Hősökre emlékezve

A Magyar Királyi Honvédség 1943. évi doni hadműveleteinek 65. évfordulóján, január 12-én emlékünnepséget rendeztek  a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dí­szudvarán. A második világháborúban és a Don-kanyarban szolgálatot teljesí­tett, illetve elesett ápolónők emléktáblájánál Óvári Judit zls., Tompai Katalin hdgy. és Tóthné Orosz Krisztina tzls. helyezte el az Állami Egészségügyi Központ koszorúját.

     Szakképzés

A SEMMELWEIS EGYETEM AZ ÁEK 25 OSZTÁLYÁT SZAKKÉPZÕ HELLYÉ MINÕSÍTETTE

Az orvosegyetemi központi gyakornoki (rezidensi) és az ezt követő speciális szakképzésben részesülő (szakvizsgára készülő) gyakornokok, illetve a ráépí­tett vagy nem első szakvizsgára készülők felkészí­tését kórházakban csak az orvostudományi egyetem által oktatásra akkreditált osztályon lehet végezni. Az Állami Egészségügyi Központ 25 osztálya kapta meg a minősí­tést az alapszakképzésre. A cí­mre kattintva megtekinthető az osztályok listája.

     Szakdolgozók Tudományos Napja

December 6-án nagy sikerrel, szí­nvonalas szakmai tartalommal rendezte meg az Állami Egészségügyi Központ a Szakdolgozók I. Tudományos Napját.

     C+D kiállí­tás

Az Állami Egészségügyi Központ poszterrel és tájékoztató anyagokkal mutatkozott be a C+D 8. Közép-Európai Védelmi  Felszerelés és Repü-lési Szakkiállí­táson.

     Állami Egészségügyi Központ I. Tudományos Napja

A Magyar Tudomány Napja alkalmából az Állami Egészségügyi Központ 2007. november 23-24 között tartotta meg „A tudomány iskolája” cí­mmel első tudományos rendezvényét.



 

     PÁLYÁZATOK

2010. október hónapban közzétett (archív) pályázatok.

Letölthető dokumentumok:

     Igényjogosultak köre

A Honvédkórház igényjogosulti körét „az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről” szóló 175/2007. (VI.30.) Korm. rendelet határozza meg.

Az intézmény igénybevételére jogosult a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség minden aktí­v és nyugállományú hivatásos, szerződéses katonája, köztisztviselői és közalkalmazotti státuszban dolgozó, vagy tanulói, hallgatói jogviszonyban lévő alkalmazottja és családtagjaik. Igényjogosult továbbá az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, és a hozzá tartozó rendvédelmi szervek (rendőrség, határőrség, büntetés-végrehajtás), valamint a Vám és Pénzügyőrség, a hivatásos- és önkormányzati tűzoltóság, a katasztrófa-védelem, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok minden aktí­v és nyugállományú tagja és családtagjaik, a rendvédelmi tanintézetek hallgatói, továbbá valamennyi aktí­v és nyugdí­jas MÁV-munkavállaló és családtagjaik."

Az ÁEK megalakí­tásával a Kormány alapelvnek tekintette továbbá, hogy valamennyi igényjogosult magasabb szí­nvonalú ellátásban részesüljön, továbbá azt, hogy fejlődjön az érintett szervezetek szakmai egészségügyi ellátórendszere.

Az igényjogosultságot részletesen szabályozó Kormányrendelet a Magyar Közlöny 2007/84. számában jelent meg.

     VEZÉRKARI TANFOLYAM LÁTOGATÁSA

A Zrí­nyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Vezérkari Tanfolyamának hallgatói a képzés részeként végigjárják a Magyar Honvédség szinte valamennyi alakulatát, intézményét annak érdekében, hogy az ott folyó tevékenységet részleteiben is megismerjék.
2010. május 31-én a Vezérkari Tanfolyam látogatásának következő állomása a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ volt, ahol Dr. Muzsay Ildikó orvos ezredes, a Tervezési és Szervezési Osztály osztályvezetője fogadta a vendégeket.

Az általános bemutatkozást követően előadásában ismertette A kórház megalakulásának körülményeit, szervezeti felépí­tését, feladatrendszerét, igénybevételének lehetőségeit, szerepét a honvédegészségügy és rendvédelem területén, valamint kiemelten beszélt a Magyar Honvédség nemzetközi kötelezettségeiből adódó feladatokról, missziókról.
A tájékoztatót követően a tanfolyam résztvevői megtekintették a Sürgősségi Betegellátó Osztályt, a helikopter leszállóhelyet, valamint a kórházban működő logisztikai robotok rendszerét.

     „HÕSÖK NAPJA”

A „HÕSÖK NAPJA” alkalmából szervezett országos és helyi megemlékezésekhez kapcsolódóan 2010. május 28-án délután a magyar hősi halott orvosok emlékére emelt szobornál (Budapest, íœllői út 78/a), illetve a Ludovika épületében lévő „Hősök folyosóján” katonai tiszteletadással, koszorúzással, gyertyagyújtással és imával egybekötött kegyeleti ünnepséget rendezett a Zrí­nyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kara.

 

 

     HONVÉDSÉGI EGÉSZSÉGíœGYI DOLGOZÓK NAPJA

Semmelweis Ignác születésének évfordulóján ünnepli az egészségügyi társadalom a gyógyí­tók, ápolók napját. A honvédség e jeles napot fegyvernemi napként jegyzi, ezzel is tisztelegve a katona egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt.

 
 
1134 Budapest, Róbert Károly körút 44. - Tel.: 06 (1) 465-1800 - E-mail: honvedkorhaz@honvedseg.hu