nyitólap MH Egészségügyi Központ Vezető szervek Honvédkórház Védelem-egészségügy Gazdasági Igazgatóság
2013-03-19 08:00
Központi Radiológiai Diagnosztika Osztály
Információk
Hazánk egyik legnagyobb, komplett felszereltségű, teljesen digitalizált Radiológia Osztályával – a hét minden napján, 24 órában – biztosítjuk az átfogó képalkotó diagnosztikai hátteret.
Osztályunk célkitűzése, hogy a szakma fejlődésének folyamatos követésével a legmagasabb szintű radiológiai diagnosztikai és intervenciós terápiás ellátást nyújtsuk a hozzánk forduló betegeinknek. Felkészültek vagyunk a katasztrófa helyzetekben szükséges feladatok ellátására – hasonlóan a NATO országok hasonló kiemelt intézményeihez.
Meg kívánjuk tartani kiemelkedő országos szerepünket a szakorvosképzésben, orvostovábbképzésben, egészségügyi főiskolai hallgatók és szakasszisztensek elméleti- és gyakorlati továbbképzésében - együttműködve az országos képző intézményekkel.
Tovább folytatjuk nemzetközi kapcsolataink szélesítését, a tudományos és a kutatómunkát.


Az Osztály elhelyezkedése:
I. telephely magasföldszint és első emelet, szakrendelő jobb és baloldal
II. telephely első emelet
III. telephely központi épület


Osztályvezető neve: dr. Riedl Erika
Demjénné Németh Sarolta vezető asszisztens

Dr. Cserepes Éva osztályvezető főorvos helyettes
Takácsné Mizser Szilvia vezető asszisztens helyettes

 

Kissné Hautzinger Dóra Kinga titkárnő

Szakmai profilvezetők és konzulensek:

Neuroradiológia: Dr Hamar Éva
Hasi radiológia: Dr. Cserepes Éva
Csont-ízületi radiológia: Dr. Balogh Endre
Mellkasi radiológia: Dr. Kálmán Judit
Uroradiológia: Dr. Laki András
Emlődiagnosztika: Dr. Riedl Erika
Sürgősségi radiológia: Dr. Palotás Anikó
Intervenciós radiológia: Dr. Szentpétery László, Prof. Dr. Engloner László
II.th.részlegvezető: Dr. Lukács Klára
III.th.részlegvezető: Dr. Giese Krisztina

Modalitás/telephely vezető asszisztensek:

CT: László Csaba/Tóth Tímea
MRI: Kovács Hedvig
Emlődiagnosztika: Tenke Viktória
Intervenciós radiológia: Tiboldi Sándorné
Sürgősségi radiológia: Kocsis Ferencné
II.telephely részlegvezető asszisztens: Hevesiné Laczik Zsuzsanna

Szakmai bemutatás:

Az MH EK Honvédkórház Központi Radiológiai Diagnosztikai Osztálya 3 telephelyen működik. Az I. telephelyen 7 napon 24 órában röntgen, UH, CT vizsgálatokat végez, MR, angiográfiás, mammográfiás és DEXA vizsgálatok napi 1 vagy 2 műszakban zajlanak. Ügyeleti ellátásban a megadott régiókra vesz részt az Osztály, kiemelkedő a sürgősségi ellátásban, traumatológiában, politrauma és stroke ellátásban való részvétel.
A II. telephelyen röntgen, UH, CT vizsgálatok állnak rendelkezésre nappali és ügyeleti időben a megadott napokon.
A III. telephelyen egy műszakban röntgen és UH vizsgálatok zajlanak.
Az Osztály szakmai profilja a teljes radiológiát lefedi, valamennyi hagyományos és korszerű radiológiai diagnosztikai eljárást végez.


Géppark:
• 1 db 1,5 Tesla térerejű MR
• 3 db multislice CT
• 1 digitális mammográf
• 1 db foszforlemezes ülő-sztereotaxiás mammográf
• 1 fekvő digitalis emlő sztereotaxia
• 2 digitalis subtrakciós angiográf
• 6 átvilágító berendezés
• 10 UH készülék, többségük színes Doppler vizsgálatra alkalmas
• 21 hagyományos röntgen készülék

A Radiológia Osztály teljesen digtalizált. A hagyományos röntgenfelvételek direkt digitalis és foszforlemezes technikával készülnek, az átvilágítók másodlagosan digitalizáltak. Valamennyi ultrahang készülék közvetlenül vagy A/D konverterrel van hálózatra kötve. A két angiograf közül az egyik flat paneles technikával működik. Az Osztály telephelyein azonos PACS rendszer található, amelyek egymással össze vannak kötve, így mindenhonnan elérhető a másik két telephely képanyaga.
A Radiológia Osztály területén gyors, 1 Gbites hálózat üzemel.
A leletek digitális diktálással születnek, a beszédfelismerő software tesztelés alatt áll. Központi betegirányító és betegleíró működik a két nagy telephelyen.
A betegellátásban valamennyi szakma számára konzultációs munkát végez az Osztály. Kiemelkedő területek: onkológia, idegsebészet, neurológia, emlődiagnosztika, gastroenterológia.
Az Osztály rezidensképzésre teljes körűen akkreditált, jelenleg 13 rezidens és szakorvos jelölt tanul az Osztályon.
Az Osztály dolgozói közül kerül ki a Radiológiai Szakmai Kollégium Titkára, a Magyar Radiológus Társaság Emlődiagnosztikai és Ultrahang Szekcióinak több vezetőségi tagja, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság vezetőségi tagja.
Az Osztályon dolgozók létszáma 143, ennek 1/3-a orvos, 2/3-a asszisztens és adminisztrátor valamint informatikus.


Szakmai specialitások:

Magas szintű és az országban egyedülálló az emlődiagnosztikai tevékenység: csak a Honvédkórház Radiológiai Osztályon működik MR vezérelt emlőbiopszia, fekvő-sztereotaxiás emlő biopszia, vacuum core biopszia. Az országban nagyon kevés helyen, ezek között az ÁEK-ben is zajlanak perfúziós CT vizsgálatok a stroke-os betegek trombolízisének diagnosztikus előkészítéseként.
Emlő MR is máshol ritkán végzett eljárások közé tartozik. Az Osztálynak komoly gyakorlata van sürgősségi radiológiai diagnosztikában és politrauma multislice CT vizsgálatokban.
Az intervenciós radiológia keretein belül UH, CT, MR vezérelt hasi- és lágyrészbiopsziák, értágítások, stentbeültetések, sőt nagyér-stentgraft beültetések is történnek.
Virtuális CT kolonszkópia, CT- és MR angiográfiák rutinszerűen zajlanak.
Az Osztály forgalma: a három telephelyen összesen napi kb. 800 vizsgálat zajlik, ezek közül 200 sürgős beutalással.


Tudományos tevékenység:

Az Osztály 6 éves fennállása alatt, számos tudományos előadást tartottak az orvosok és a szakdolgozók, részben a Honvédkórház tudományos napon, másrészt országos magyar és európai radiológus kongresszusokon. Nagy számú oktató tanfolyam és szimpózium került megszervezésre a Radiológia Osztály által, részben nemzetközi szervezetekkel együttműködésben és nemzetközi radiológus oktatók részvételével. Ilyenek pl.: Francia-Magyar Radiológiai Szimpózium, Európai Emlődiagnosztikai Társaság tanfolyama, stb.
Az Osztály dolgozóira széleskörű nyelvismeret jellemző: német, angol, francia, olasz, orosz, román, spanyol, arab. A szakdolgozók között több főiskolai végzettségű van.
Tervek között szerepel a teleradiológiai konzultáció bevezetése, az Osztályon belüli telekonferencia végzése, és az új képalkotó eljárások folyamatos bevezetése – a technikai lehetőségek és a kapacitás függvényében.

 

Elérhetőségek:


Postacím: 1134 Budapest, Róbert Károly krt.44.

Telefon:
Honvédkórház központi telefonszáma: 06-1-465-1800
I.telephely, Radiológia titkárság: 06-1-465-1912

I. telephely MR vizsgálat időpont kérés: 06-1-465-1800/71219
I. telephely Mammográfia vizsgálat időpont kérés: 06-1-465-1800/71195

II.telephely Radiológia: 06-1-475-2637
III.telephely Radiológia: 06-1-392-3837
CT vizsgáló fax-szám: 06-1-885-3501

Mammográfia vizsgáló fax-szám: 06 1 885-3503

Radiológia Osztály, I. telephely:  Budapest 1134 Pap Károly u. 1.
Titkárság: magasföldszint
Röntgen, ultrahang, Doppler, CT, MRI: magasföldszint
Intervenciós radiológia (angiográfia, DSA, katéteres vizsgálatok) : első emelet
Komplex emlődiagnosztika (mammográfia, emlő ultrahang, stereotaxia): szakrendelő földszint, a főbejáratnál a jobb oldalon
Osteodenzitometria (DEXA, csontsűrűségmérés): szakrendelő földszint, a főbejáratnál a bal oldalon
Megközelítés: Metró 3 Árpád-híd megállótól gyalogosan, vagy 1-es villamossal (Honvédkórház megálló)
 
Radiológia Osztály, II. telephely: Budapest 1062 Podmaniczky utca 109-111.
Röntgen, ultrahang, CT: első emelet
Megközelítés: Földalatti (Hősök tere), 75,79 trolibusz
 
Radiológia Osztály, III. telephely: 1121 Budapest, Szanatórium utca 2/a., központi épület
Megközelítés: Moszkva térről a 22-es busszal (Szanatórium utca megálló)

Általános tájékoztató a radiológiai vizsgálatokról

Szakképzési programunk

legfrissebb
legolvasottabb
NATO KEKK
partnereink
kiemelt témák

Kedves Betegünk! Kedves Hozzátartozó!
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ vezetésének célja, hogy folyamatosan elemezze, és ennek alapján javítsa az egészségügyi ellátás színvonalát. Nagy örömmel vennénk, ha kérdőívünket elolvasná és kitöltené annak érdekében, hogy az Ön tapasztalatai alapján javíthassuk az egészségügyi ellátás minőségét. Az adatszolgáltatás önkéntes és névtelen. A kérdőív kitöltése pár percet vesz igénybe.
Járóbeteg elégedettségi kérdőív Fekvőbeteg elégedettségi kérdőív Diagnosztikai elégedettségi kérdőív Sürgősségi elégedettségi kérdőív III. Telephely Hozzátartozói elégedettségi kérdőív
Alkalmasság-vizsgálat
Igényjogosulti Referatúra
Szakrendelések és szakambulanciák rendelési ideje
Mi, hol található?
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
mh.ek@hm.gov.hu