nyitólap MH Egészségügyi Központ Vezető szervek Honvédkórház Védelem-egészségügy Gazdasági Igazgatóság
2019-07-10 09:10
Új igazgató a NATO Katona-Egészségügyi Kiválósági Központ élén
Dirk-Friedrich Klagges dandártábornok váltotta Fazekas László orvos ezredest a NATO Katona-Egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) igazgatói pozíciójában. Az igazgatói teendők ünnepélyes átadás-átvételén – július 9-én, kedden a fővárosban – Szabó István honvédelmi államtitkár hangsúlyozta: a szervezetet úgy ismerik, mint amely valóra váltja az elképzeléseket.

Az államtitkár az MH Egészségügyi Központban tartott ünnepségen elmondta, a központ az egyik bizonyíték arra, hogy Magyarország az észak-atlanti szövetség hasznos és fontos tagja. Ugyanakkor jó példa arra az együttműködésre is, ami a NATO-t jellemzi: minden tagállam a lehető legjobb tudásával járul hozzá az egész szervezet fejlődéséhez, illetve munkájához. Kitért arra is, hogy a távozó igazgató 2008 óta teljesített szolgálatot a NATO KEKK állományában, először a Kiképzési Osztály vezetőjeként és megbízott igazgatóhelyettesként, majd igazgatóhelyettesi és törzsfőnöki beosztásban, végül 2016 nyara óta vezette a központot. Vezetése alatt a szervezet elismertsége a szövetségben egyértelműen erősödött: nevéhez fűződik két új támogató állam - Szlovákia és az Egyesült Államok - csatlakozása, valamint Lengyelország taggá válásának elindítása.

Az államtitkár kiemelte: Fazekas László alapvető érdemeket szerzett a Vigorous Warrior nemzetközi hadgyakorlat-sorozat sikerében is. Szabó István beszéde végén átadta Fazekas Lászlónak Benkő Tibor honvédelmi miniszter elismerését. Fazekas László a rendezvényen megköszönte a különböző nemzetek, illetve kollégái és a családja támogatását. Mint mondta, munkáját leginkább az jellemezte, hogy a feladatokat csak komoly együttműködéssel, közös erőfeszítésekkel tudták sikerre vinni, így megbízatása végén köszönet illeti azt a kiváló csapatot is, amellyel együtt dolgozhatott.

Dirk-Friedrich Klagges beszédében kiemelte: elődje a központ megalakulása óta teljesített ott szolgálatot, olyan régóta, hogy már szinte az intézmény részévé vált. Rámutatott: napjainkban – az átalakult biztonsági környezet miatt – nem lehet nyugodtan élvezni a sikereket, hanem a KEKK-nek is változnia kell. Az igazgatói beosztás a német és magyar védelmi minisztériumok közötti megállapodás értelmében három évente cserélődik a két á2llam delegáltjai között. Fazekas László orvos ezredes a pályafutását a NATO Szövetséges Műveleti Parancsnokságának egészségügyi főtanácsadói pozíciójában folytatja, dandártábornokként.

A NATO KEKK tizenegy tagállammal, magyarországi székhellyel működő nemzetközi katonai szervezet, amely immár tíz éve megkerülhetetlen része a NATO katona-egészségügyi transzformációs törekvéseinek és vezető szerepet vállal a szövetség képzéseinek, doktrínáinak, szabványosítási eljárásainak és tapasztalatfeldolgozási rendszerének fejlesztésében, valamint egy egészségügyi haderővédelemmel foglalkozó osztályt is működtet Münchenben.

Forrás: www.honvedelem.hu

Fotó: Ruzsa István


kapcsolódó állományok
legfrissebb
legolvasottabb
NATO KEKK
partnereink
kiemelt témák

Kedves Betegünk! Kedves Hozzátartozó!
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ vezetésének célja, hogy folyamatosan elemezze, és ennek alapján javítsa az egészségügyi ellátás színvonalát. Nagy örömmel vennénk, ha kérdőívünket elolvasná és kitöltené annak érdekében, hogy az Ön tapasztalatai alapján javíthassuk az egészségügyi ellátás minőségét. Az adatszolgáltatás önkéntes és névtelen. A kérdőív kitöltése pár percet vesz igénybe.
Járóbeteg elégedettségi kérdőív Fekvőbeteg elégedettségi kérdőív Diagnosztikai elégedettségi kérdőív Sürgősségi elégedettségi kérdőív III. Telephely Hozzátartozói elégedettségi kérdőív
Alkalmasság-vizsgálat
Igényjogosulti Referatúra
Szakrendelések és szakambulanciák rendelési ideje, előjegyzés
Mi, hol található?
Impresszum
Adatvédelem
Oldaltérkép
Legfrissebb RSS Összes RSS
Írjon nekünk!
mh.ek@hm.gov.hu